A művészet ereje
Habár a munkám és az érdeklődésem súlypontja az évek alatt áttolódott az ember és az élettér harmóniájának kialakítása, azaz a lakberendezési megközelítés felé, rendíthetetlenül, sőt konokul hiszek a művészetben. A művészetben, amely élettel tölti meg az élettelent, amely a kezünk nyomán teszi a múló pillanatot örökkévalóvá. Hiszek az alkotásban az alkotó energiában, amely érzéseket közvetítő csatornát teremt. Láttam már vásznon feltáruló végtelen mélységet és tapasztaltam formát amely pillanatonként mutatott mást és mást. A művészet az ember első virtuális világa, lehetőség máshol lenni, mássá lenni. Az egyedi alkotás elhelyezése az élettérben kihívás, feladat, sőt felelősség, hiszen az alkotás és embere között kialakuló érzelmi szimbiózis mindennapi hatást gyakorol. Olyannyira, hogy szinte függővé válik az ember egy olyan dologtól amit csak néhányszor érintett, éppen csak addig amíg elhelyezte. Ahogy nekem hiányzik ez a kép, amely az íróasztalom fölött lóg az üzletemben, amit most nem látogathatok. Hiányzik a derűs színvilág, a szomorkás mégis bizakodó tekintet, amely nehéz pillanatokat idézve biztat az élet legkeserűbb és egyben legédesebb igazságával: idővel minden elmúlik.
Szülőatyja Potyók Tamás, kortárs festőművész, aki 1971-ben született és 1991-ben festette ezt az alkotását. Múlt, jelen és jövő ez a kép egyben, hisz régi technikával festett egy már-már groteszk alakot, friss finom színekkel, tekintetében az örök reménnyel. A fiatal festő csak négy évvel később 1995-ben fejezte be a képzőművészeti főiskolát, s hagyta hátra az egykori technikákat és lelt rá saját, metszően modern stílusára. Ma már nem csak alkotó de tanár is, Debrecenben, saját festőiskolájában oktat. Biztos vagyok benne, sok örömet okozó műalkotás került és kerül még ki érzékeny ujjai közül. De visszatérve a művészet mágiájához, ha csak ezt az egyet alkotta volna, számomra akkor is egy egész világot teremtett!